2026. július 4., szombat RO EN
Hírek

Helyreállított vadkárok Hargita Megye Tanácsa közreműködésével

2015. május 4. hétfő · admin

Megegyeztek a szembenálló felek, így megoldás született a Szentábrahám községben okozott vadkárok helyreállítására. Hargita Megye Tanácsának, illetve a Vidékfejlesztési Egyesületének a közbenjárására sikerült a területek eredeti állapotának visszaállítása, a vaddisznók által okozott földtúrások kijavítása. Hosszúmezőn és Kismedeséren elvégezték a talajegyengetési munkálatokat, ugyanakkor Küsmödön és Kissolymoson is a súlyosabban érintett területeket is helyrehozták, utóbbi településen hozzávetőleg 20 hektár területet sikerült helyreállítani.

A munkálatokra azután került sor, hogy március hónap folyamán a brassói Erdészeti és Vadászati Biztosi Hivatal, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség, valamint Hargita Megye Tanácsa közösen felmérték a Szentábrahám községben keletkezett vadkárokat. Márton István, a vidékfejlesztési egyesület igazgatója második látogatása után születhetett meg ez az eredmény. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondása szerint az ehhez hasonló esetekben a megyei tanácsnak korlátozott lehetőségei vannak.

– A jelenlegi törvénynek köszönhetően a megyei tanácsnak minimális hatásköre van, ennek ellenére a meglévő jogi eszközöket kihasználva igyekszünk segíteni – hangsúlyozta a megyevezető, hozzátéve, hogy az államelnök által márciusban a parlamentnek visszaküldött vadászati törvényben Hargita Megye Tanácsa annak a jogalapnak a megteremtését sürgeti, amely révén lehetővé válik a nagyobb fokú segítségnyújtás az ehhez hasonló helyzetekben.

Csíkszereda, 2015. május 4.

Címkék:
Ossza meg: Facebook WhatsApp E-mail

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük