2026. július 4., szombat RO EN
Hírek

Megújult a gyergyóalfalvi Fenek útja

2015. november 24. kedd · admin · 3 hozzászólás

Felújították Gyergyóalfaluban a Fenek útját, az út átadását november 24-én tartották a helyi lakosok, Gáll Szabolcs polgármester, Borboly Csaba és Barti Tihamér, a megyei tanács elnöke és alelnöke, valamint Bege Károly megyei tanácsos jelenlétében.

Gáll Szabolcs elmondta, az útszakasz felújítására azért tudták kivitelezni, mert a megyei tanács községi utak felújítására pénzt különített el. – Úgy gondolom a munkálatokat jól kivitelezték, örülünk, hogy  ismét könnyen lehet közlekedni a forgalmas útszakaszon – emelte ki a polgármester.

Barti Tihamér elmondta, jó látni, hogy Alfalun most már látszik, hogy elindult a fejlődés útján és évről évre egyik sikeres projekt követi a másikat, köszönhetően annak, hogy Hargita Megye Tanácsa együtt tud dolgozni a helyi önkormányzattal.

– Továbbra is azon kell gondolkodnunk, hogyan tudunk olyan beruházásokat hozni egy térségbe, amely előmozdítják annak fejlődését, erre úgy látom van nyitottság – mondta Barti Tihamér, alelnök.

Bege Károly tanácsos szerint jó helyre került a pénz és jó látni, hogy jó ütemben haladnak a munkálatok.

Borboly Csaba reményét fejezte ki, hogy további beruházásokra is sor kerül Alfaluban, hiszen ahol a lakosság együtt akarja a fejlődést, a változást ott megvan a megfelelő akarat és erő a munkára.

– Azon kell gondolkodjunk, hogy mi a következő lépés, hogyan tudunk munkahelyet létesíteni a térségben, minél több turistát idecsalogatni, segíteni a vállalkozókat, használjuk ki lehetőségeinket – hangsúlyozta a megyeelnök, hozzátéve, hasonló összefogással képesek az önkormányzatok sikeres beruházásokat megvalósítani.

Csíkszereda, 2015. november 24.

Ossza meg: Facebook WhatsApp E-mail

3 hozzászólás a(z) “Megújult a gyergyóalfalvi Fenek útja” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük