
Kormányzati pénzből aszfaltoznák le a Nagykede és Rugonfalva közti utat
Jól halad a Siménfalva községbeli 38-as jelzésű, Nagykede és Rugonfalva közti községi út felújításának ügye. A hat kilométernyi szakasz leaszfaltozását szeretnék a…

Jól halad a Siménfalva községbeli 38-as jelzésű, Nagykede és Rugonfalva közti községi út felújításának ügye. A hat kilométernyi szakasz leaszfaltozását szeretnék a…

Ünnepélyes keretek között írta alá Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Kovács Lehel Farkaslaka polgármestere azt a társulási szerződést, amelynek során…
Évente két alkalommal tartanak nagyobb ünnepséget a nyerges-tetői emlékműnél, erre a rövid időtartamra szeretne közös megoldást találni a helyszínen áthaladó gépjárműforgalomra vonatkozóan…

A fiatalok jelenlétének fontosságát hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Farkaslaka községhez tartozó Székelypálfalván, a március 15-i ünnepségen mondott beszédében.…

Bicikliútvonalakat alakítanának ki a megyei utak mentén és ezekkel összekötnék Hargita megye településeit. A kerékpárutak kiszolgálnák a profi sportolókat, de az alacsonyabb…