
Év végi segítség az egyházaknak
Az egyházaknak, ezen belül az atyhai templom újjáépítésére is támogatást utalt ki Hargita Megye Tanácsa a december 21-én Parajdon tartott soros havi…

Az egyházaknak, ezen belül az atyhai templom újjáépítésére is támogatást utalt ki Hargita Megye Tanácsa a december 21-én Parajdon tartott soros havi…
Azoknak a tanintézetekben, ahol jelenleg nincs igazgató, és ideiglenesen ki kell nevezni valakit, a tantestület javasolhatja a korábbi vezető kinevezését, ha elégedettek…

Tizenöt fiatal végez szakmai gyakorlatot Hargita Megye Tanácsánál a hét folyamán, december 19-23. között. A gyakornokok a Kájoni János Szakközépiskola gazdasági technológus…
A csíkszeredai megyeházán lévő négy darab kék-arany lobogót plébániáknak, parókiáknak adná megőrzésre Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke addig, amíg a jogszabályt…

A turisztikai ágazatban tevékenykedő kis- és középvállalkozók fejlesztését célzó projektben vesz részt Hargita Megye Tanácsa partnerként. A RuralGrowth elnevezésű projekt („RuralGrowth –…