2026. július 4., szombat RO EN
Hírek

A fenntartható épületekről szóló jelentéséről tárgyalt Borboly Csaba raportőr

2015. február 26. csütörtök · admin

Az Európai Bizottság Regionális Politika Főigazgatóságán tárgyalt Borboly Csaba Haapakka Merja városfejlesztéssel és területfejlesztéssel foglalkozó vezetővel, valamint Skaringer Mauddal, Matkó Mártonnal és Barets Benjaminnel. A Brüsszelben szervezett találkozó témája a Régiók Bizottságának (RB) fenntartható épületekkel kapcsolatos véleménytervezete volt, amelyet Hargita Megye Tanácsának elnöke készít, az RB raportőreként, és amely a testület áprilisi plenáris ülés napirendjén szerepel. Borboly Csaba véleménye szerint kiemelten fontos, hogy a regionális és helyi önkormányzatok szerepet kapjanak ezen a szakpolitikai területen. A főigazgatóság képviselői úgy látják, Romániának kiemelten kell támogatnia a középületek megújítását, figyelembe véve az RB-véleményben kifejtett elveket is, melyeket a helyi szakértőkkel, építészekkel, mérnökökkel folytatott egyeztetések alapján fogalmazott meg a raportőr. A kohéziós politika Romániában elő kell segítse a hátrányos helyzetű régiók felzárkózását, a szakpolitikát pedig a helyi lehetőségekhez és igényekhez kell igazítani, nem helyes megoldás, ha a legnagyobb gazdasági teljesítményű országok példáit veszik csak figyelembe a tervezéskor, hangzott el. A szakpolitikák gyakorlatba ültetésében a legfontosabb szereplők a helyi és regionális önkormányzatok, hangsúlyozta Borboly Csaba.

– A hagyományos építkezés érték! Ennek értelmében kidolgoztunk már egy műemlékvédelmi stratégiát, amely feltérképezi a meglévő épületeinket, felméri azok állapotát, koncepciókat tartalmaz a javításukra és védelmükre annak érdekében, hogy hatékonyan tudjuk használni azt, amink van. A stratégiánk elemeit belefoglaltam a készülő jelentésembe, így Hargita megyei elképzelések válhatnak az uniós szabályozás részévé, ami erősíti törekvéseinket – nyilatkozta a megyeelnök.

A megbeszélésen részt vett a raportőr szakértőjeként Csák László is.

Csíkszereda, 2015. február 26.

Ossza meg: Facebook WhatsApp E-mail

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük