2026. július 3., péntek RO EN
Blog

Miért fontosak a kis tejfeldolgozók? Ezért!

2014. július 21. hétfő · admin · 1 hozzászólás

A multinacionális cégek egyik napról a másikra, centekért gazdálkodók tízezreit hagyják bevétel nélkül, amint azt jól mutatja ez a hír:http://www.capital.ro/laptele-din-inima-ardealului-va-fi-adus-de-la-unguri.html Ezért is fontos, hogy minél több kis helyi tejfeldolgozó létesüljön, hogy a gazdák megvédhessék magukat a multik kiszámíthatatlan döntéseitől. Folytatni kell ezeknek az üzemeknek a létrehozását, ezt támogatja Hargita Megye Tanácsa a vidékfejlesztési egyesületével, a gazdákkal szövetségben. A fent hivatkozott hírből is látható, hogy törekvéseinknek van értelme, ezért továbbra is ösztönöznünk kell a gazdákat a tejbegyűjtés megszervezésére.

A térségben működő szövetkezeti alapú, illetve a helyi tulajdonosok által alapított kis- és közepes vállalkozások működtette feldolgozókat kell erősítenünk, hogy termékeik eljussanak távolabbi piacokra, mert a helyi vállalkozók nem fordítanak hátat a gazdáknak egyik napról a másikra. Ide tartozik az is, hogy azért szervezünk az iskolai tej szállítására külön-külön közbeszerzést mind a 67 Hargita megyei község/város számára, hogy az erre szánt mintegy egymillió euró a megyében maradjon, de úgy, hogy ne rejtély kategóriába sorolható tulajdonosi háttérrel bíró cégek gyarapodását szolgálja. A kisgazdaságok társadalmunk alapját képezik, és úgy segíthetjük őket, ha megvásároljuk termékeiket, ellenőrizve az üzletben, hogy a címkén székelyföldi gyártó szerepel-e. Így érhetjük el azt, hogy ne kelljen majd szomorkodjunk, ha valamelyik multi drasztikus, térségünket érintő lépésre szánja el magát.

Ossza meg: Facebook WhatsApp E-mail

Egy hozzászólás a(z) “Miért fontosak a kis tejfeldolgozók? Ezért!” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük