2026. július 4., szombat RO EN
Hírek

Partnerség a képzőművészekkel a Lázár-kastélyért

2014. július 20. vasárnap · admin · 1 hozzászólás

A gyergyószárhegyi Lázár-kastély sokat jelent a képzőművészeknek is, ezért az ingatlan ügyében Hargita Megye Tanácsa a művészekkel összefogva többet tehet – jelentette ki Borboly Csaba megyeelnök július 18-án a gyergyószárhegyi kultúrotthon Cika termében, Romániai Képzőművészek Etnikumközi Kollokviuma elnevezésű alkotótábor kiállításának megnyitóján. Az elöljáró elmondta, azt szeretné, hogy a jövő évben a kiállítást a kastélyban tartsák, és együtt dolgozzanak ezért a célért. Ezzel utalt a jelenlegi helyzetre, miszerint míg az örökösök meg nem egyeznek egymással, a kastély zárva áll a látogatók és a képzőművészek előtt. Erőss István magyarországi grafikusművész, a KorKép alkotótáborok egyik szervezője pozitívan reagált a felhívásra, így elkezdődhet az ez irányú együttműködés.

_IGP5492

A megnyitón beszédet mondott Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke is, aki szerint a szárhegyi alkotótáborok résztvevői hozzájárulnak a Lázár-kastély köztudatban tartásához, ezáltal pedig a kulturális örökség megőrzéséhez. A művészek munkáiban ugyanis mindig visszaköszön valamilyen formában a kastély, hangsúlyozta az alelnök.

Gyergyószentmiklós, 2014. július 18.

Ossza meg: Facebook WhatsApp E-mail

Egy hozzászólás a(z) “Partnerség a képzőművészekkel a Lázár-kastélyért” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük